66/4. A viaszgőz aromája — Osztályozott ügyfélszolgálat

A padlódeszkák alól mély gőzsziszegés kíséretében egy rejtett sínszerkezet emelkedett ki. Az ergonómiai szék egyenletes, halk zümmögéssel indult meg a falba épített, sárgaréz szegélyű fülke felé, ahol Mr. Henderson és az antikvárius álltak mozdulatlanul, mint két precízen beállított kiállítási tárgy.
– Elképesztő mechanika! – suttogta elragadtatva a vásárló, miközben a nyakát rögzítő párnázott keret mikrométernyi pontossággal igazította be a fejét a viaszöntő tölcsér alá. – A mozgásterápia és a vizuális tárlatvezetés ilyen fokú ötvözése méltó az Önök patinás hírnevéhez.
Mr. Henderson szemei kétségbeesetten rándultak meg, de a szekrényből kinyúló rézkarok fémkapcsai szorosan tartották a karját. Az antikvárius kimérten, szinte észrevétlenül próbálta elfordítani a tekintetét, ám a rendszer nem tűrte a rendetlenséget: a feje feletti mennyezeti lapból apró, filccel vont csipesz ereszkedett alá, hogy tökéletesen szimmetrikus pozícióban tartsa az állát.
A ketyegő szerkezet ekkor egy finom adagolócsőből meleg, borostyánszínű viaszgőzt fújt a vásárló gondosan fésült hajára. A férfi elégedetten hunyta be a szemét.
– Fényesítő aromaolaj? Igazán nem kellett volna!
A gép erre halk csilingeléssel válaszolt, majd a padlólemez bekattant a helyére. A három alak most már tökéletes hármas kompozíciót alkotott a tölgyfa állványokon. Ekkor az antikvárium utcai ajtaján megszólalt a rézcsengő.