66/2. Az ergonómiai mérés — Önkiszolgáló leltár

A vásárló finom mozdulattal levette keménykalapját, és érdeklődve tanulmányozta a karimájára hullott sárgaréz lyukkártyát. A lemezkén apró, szabályos mintázatban sorakoztak a furatok, pontosan olyan elrendezésben, mint egy automatizált orgona kottatekercsén.
– Figyelemreméltó precizitás! – bólintott elégedetten az úr. – Tehát a sorszámom alapján az enciklopédia harmadik kötete automatikusan kiadásra kerül.
Mr. Henderson szeme kétségbeesetten pörgött a viaszálarc mögött, s próbált apró intő sziszegést kibocsátani a fogai közül, de a nyakát szorító sárgaréz nyakpánt még a legkisebb rezgést is elfojtotta. Az antikvárius mereven bámult előre; szája sarkában egy apró nyálcsepp lassan megdermedt a hűvös viaszréteg alatt.
A mahagóni láda fedele ekkor száraz kattanással teljesen hátracsapódott. A sötét gyomrából nem a várt könyv emelkedett ki, hanem egy vékony, polírozott rézkonzol, amelynek tetején egy állítható magasságú, párnázott bronzfejtámla forgott lágyan. A szerkezet finom gőzpufogással a vásárló felé gördült a padlóba süllyesztett síneken.
– Nohát, még egy ergonómiai mérőszék is a vevők kényelméért? – törölgette meg szemüvegét a vásárló, majd határozott lépéssel közelebb lépett. – A mai világban a kiszolgálás színvonala sajnos sokat romlott, de ez az üzlet valóban úttörő. Engedjék meg, hogy kipróbáljam!
Ahogy a vásárló készségesen beleült a bronzkarfás ülőkalickába, a padló alatt halk, fémből való reteszelődés csendült. A mennyezeti sínek találkozásánál ekkor lassan felizzott egy apró, vörösfényű lencse.