65/3. A leltározó szék — Kalibrált vendéglátás

Henderson meg sem rezzent, amikor a hideg rézujj gyakorlott mozdulattal kioldotta a gombot. Meggyőződése volt, hogy a gépezet csupán a kabátja szabásvonalát méri fel egy szakszerű ergonómiai igazításhoz.
– Elképesztő precizitás! – bólintott elismerően, miközben a szerkezet sárgaréz mérőszalagot húzott végig a derekán. – Manapság ritka az ilyen figyelmes kiszolgálás.
– Nem kiszolgálás, maga együgyű! – nyögte az antikvárius a csőből szivárgó langyos cikóriaital két kortya között. Nyakpántja minden szónál szorosabbra zárult. – A leltári protokoll nem tesz különbséget tulajdonos és vendég között. Minden szerves anyagot besorol!
Henderson derűsen felnevetett. Azt hitte, az öreg csupán a modern technológiával szembeni előítéletei miatt bosszankodik. De mielőtt válaszolhatott volna, a padlóburkolat alól egy második bőrkárpitozott szék emelkedett ki, pontosan mögötte.
A rézkarok ellentmondást nem tűrő nyomással a székbe ültették Hendersont. Még mielőtt felfoghatta volna a mozdulatot, rugós pántok pattantak a csuklójára, s a háttámla tökéletesen egyenes tartásba kényszerítette gerincét.
Két kifogástalanul ülő, mozdulatlan ember feszült most az íróasztal két oldalán. Ekkor a mennyezetből egy hármas lencséjű, sárgaréz optikai cső ereszkedett le halk fogaskerék-zörgéssel, egyenesen a szemük magasságába.