65/1. A rézcsatos utazóláda — Udvarias fogadtatás

A köves utcán elcsendesedett a sárgaréz csatok koccanása, amikor az utazóláda magától megállott a bejárat előtt. A boltajtó halk, olajozott nyikorgással kitárult, mintha mindig is várta volna a látogatót. Mr. Henderson, a kerület legpontosabb órásmestere éppen a szokásos délutáni sétáját végezte, amikor feltűnt neki a frissen átfordult tábla a kirakatban.
Belépve a helyiségbe, finom cikória- és polírviaszillat fogadta. Az antikvárium polcai között gyanúsan tökéletes rend uralkodott: a papírok élére állítva sorakoztak, a teáskészlet halkan gőzölgött a pulton, mintha a házigazda épp csak hátrament volna egy friss kiadású katalógusért. Henderson kíváncsian megkocogtatta a tömör tölgyfa íróasztalt.
– Jó napot! – kiáltott a hátsó szoba irányába. – Henderson vagyok. A zsebóra láncát hoztam vissza, ahogy tegnap megbeszéltük.
A válasz elmaradt, csupán a sarokban álló óra egyenletes, száraz ketyegése felelt. Az íróasztal felületéből halk sziszegéssel egy sárgaréz felvevőtálca emelkedett ki, tökéletes ívben megállva a látogató keze előtt. Henderson mosolyogva megrázta a fejét; az öreg antikvárius mindig is rajongott az ilyen gőzhajtású kényelmi szerkezetekért. Közelebb lépve letette az apró csomagot a bársonyra, mire a rugós karok azonnal, szinte ünnepélyes bólintással elnyelték azt.
A fal mellett álló, sötét mahagóni szekrény mélyéről ekkor halk, kerekedő kopogás szűrődött ki, mintha egy elfeledett óramű próbálna ritmust találni a zár mögött.