64/6. A szalagbővítés ritmusa — Mechanikus szorgalom

Az antikvárius megpróbált nyelni egyet, de a nyakát tartó pánt precíz anatómiai pontossággal akadályozta meg a felesleges izommozgásokat. A szekrény sötétjéből most két újabb sárgaréz kar nyúlt ki. Nem fenyegetően, sokkal inkább egy túlbuzgó színházi öltöztető kimért mozdulataival ragadták meg a férfi csuklóját, majd finom selyemszalagokkal az íróasztal lapjához rögzítették azokat.
– Rendben van – hümmögött az antikvárius, miközben a hüvelykujjára egy apró, tintás rézgyűszű pattant rá. – A munkaidő tiszteletben tartása elengedhetetlen a virágzó kereskedelemhez.
A padlódeszkák alól mély, ritmikus kattogás hallatszott. A teáskészlet helyén egy keskeny, perforált papírszalag gördült ki a szekrényből, tele apró, kerek lyukakkal. A rézkarok finoman, de határozottan forgatni kezdték a férfi ujjait, mintha egy bonyolult gépíró gép billentyűin játszana. Az antikvárius meglepetten tapasztalta, hogy a keze szinte magától formázza az iktatókönyv hiányzó tételeit: leltári számok, becsült értékek és a „felesleges szervizalkatrész” megjegyzések követték egymást a papíron.
A folyamat meglepően hatékony volt. A nyakpánt minden egyes helyesen leírt tételnél halk, elégedett kattanással engedett fél milliméternyi mozgásteret a csigolyáknak.
A katalógus utolsó sora előtt azonban a papírszalag hirtelen megtorpant. Az íróasztal mélyéből egy tompa, fémes koppanás visszhangzott, mintha egy súlyos réznyomda csapódott volna az asztallap aljára.