64/3. A méretvételi hurok — Megnyugtató szerviz

A kipattanó rézretesz mögül nem sötét rács, hanem egy finoman polírozott, összecsukható rézállvány emelkedett ki, amelynek tetején apró, zöld selyemmel bevont kartámasz pihent. A szerkezet halkan szisszent, majd a beépített szelepekből meleg, bergamottillatú gőz áradt a helyiségbe, pillanatok alatt eloszlatva az antikvárium dohos porszagát.
Az antikvárius elismerően hümmögött. A csuklóját szorító kar feszítése érezhetően meglazult, s a sárgaréz mechanizmus most csupán gyengéden támasztotta alá a karját, pontosan úgy, ahogyan a belvárosi elegáns úri szabóságok méretvételező állványai szokták.
– Zseniális marketing fogás – suttogta maga elé, miközben szabad kezével megigazította az inggallérját. – A Posta nyilvánvalóan egyesítette a csomagkézbesítést a Prémium Úri Szabósággal. A leltári cédula csupán a méretvételi protokoll első, bevezető fázisa volt!
A ládából ekkor egy vékony, hajlékony rézszalag tekeredett ki. A szalag nem centimétereket, hanem apró, perforált lyukakat tartalmazott, s könnyed mozdulattal körbefonta az antikvárius mellkasát. A gép mélyén apró fogaskerekek kezdtek számlálásba.
A könyvespolcok mögött, a sötét sarokban ekkor tompa, fémes ketyegés válaszolt a láda ütemes működésére, mintha a bolt szerkezete szinkronizálta volna magát a gőzgéppel. Az antikvárius bólintott; a finom teaillat és a precíz, hivatalos eljárás teljesen eloszlatta korábbi aggodalmát.
A láda alsó rekeszéből ekkor halk csilingeléssel előbukkant egy gőzölgő, rézből öntött teáskészlet.