63/9. A karbantartási igazolás — Mechanikus önismeret

A halántékához szoruló tapintófej halk kattanással nyitott meg egy addig észrevétlen szelepet. Az antikvárius felkészült a kellemetlen szúrásra, ám a várt fájdalom helyett finom, langyos műszerolaj szivárgott a bőre alatti, eddig ismeretlen szerviznyílásba. A hallójárataiban tompa, fémes csiszolódás visszhangzott, mintha rozsdás fogaskerekek találtak volna végre egymásra.
– Bámulatos szellőztetés – mormolta kába megelégedettséggel. A látása hirtelen, egyetlen éles kattanással megtelt éles kontúrokkal. Szemüveg nélkül is kristálytisztán látta a mahagóni doboz rejtett illesztéseit, sőt, a saját jobb csuklóján finoman finomhangolt sárgaréz csuklópántokat is.
A sárgaréz számlálótábla utolsó, mély kongással nullázódott le. A gördülő rézszalag ezúttal nem selejtezési határozatot bocsátott ki, hanem egy precíz karbantartási igazolást nyomtatott: „1888-AS MODELLŰ ANTIKVÁRIUS-AUTOMATA: ÖTVENÉVES CIKLUS LEJÁRT. KENÉS ÉS LENCSEKORREKCIÓ KÉSZ. MEMÓRIA ALAPHELYZETBE ÁLLÍTVA.”
Az antikvárius pislantott egyet. Megköszörülte a torkát, eligazította a zakója hajtókáját, majd elégedett mosollyal körülnézett a csendes üzletben. Halvány sejtelme sem volt róla, miért áll a polc előtt, de rendkívül kipihentnek és összeszedettnek érezte magát. Az faliórára nézett: pontosan reggel nyolc óra volt, ideje kinyitni a boltot.
Amint a bejárati ajtó felé lépett, a küszöb mellett egy nehéz, fekete viaszosvászonba csomagolt láda akadályozta meg a nyitást, melynek mélyéről furcsa, ütemes vízsziszegés szűrődött ki.