63/6. A könyvespolc elmozdulása — Állítható leltárkörzet

A rugós szerkezet csattanása után a lucfenyőből készült szomszédos könyvespolc néhány centiméterrel eltolódott a faltól. Az antikvárius igyekezett gyorsan visszanyerni a hivatásához illő hűvös szakmaiságot: egyértelmű volt, hogy az üzlethez tartozó rejtett, korabeli könyvszállító lift vagy szellőzőjárta leltározó modul lépett működésbe. Egy igazán alapos gyűjtő sosem vethette meg a mechanizált állagmegóvást.
A résből azonban nem egy selyemkefés portalanító hajolt ki, hanem egy finom rézcsuklókkal ellátott, háromujjú csipesz. A szerkezet gőzt pöfögve megragadta a legközelebbi bőrkötésű enciklopédiát, majd meglepő gyorsasággal behúzta a polc mögötti sötét résbe. Pár pillanattal később halk darálás hallatszott, és a rés alsó nyílásán finom, szürke por hullott a padlóra, miközben a mahagóni dobozból újabb rézszalag csúszott ki: „SELEJT: ORGANIKUS BOMLÁSTERMÉK. CELLULÓZ HULLADÉK.”
Az antikvárius idegesen megigazította a nyakkendőjét. A ritkaságok ilyen mértékű megsemmisítése kissé túlzó kalibrációnak tűnt, ám a gépészeti logikát nem lehetett kétségbe vonni – a dohos fóliánsok valóban rontották a bolt levegőminőségét.
Amikor azonban a háromujjú rézkar nem a következő könyv, hanem az ő bal felöltőgombja felé lendült meg, kénytelen volt újraértékelni a protokoll határait. A réztölcsér zöldes fénysugara most pontosan az antikvárius saját homlokára vetült.
A polc mögötti rés mélyén egy nehéz, sárgaréz számláló gördült egyet előre.