63/4. A hermetikus pörkölés — Szervizüzemmód

Az antikvárius lassan leengedte a réz mérőlécet. A pörkölt mandula meleg, intenzív aromája nem hagyott kétséget afelől, hogy a doboz belső hőmérséklete átlépte a kritikus aromásítási határértéket. Egyetlen tudományos magyarázat kínálkozott: a tölgyfa ajtó nem kizárta őt, hanem automatikusan hermetizálta a teret a zárt láncú pörkölési vákuum elérése érdekében.
– Remek, megbízható brit túlnyomásszelep – jegyezte meg félhangosan, miközben gyanakodva megkocogtatta a kilincset a mérőléc hegyével. A kilincs mozdulatlan maradt, viszont a sárgaréz zárlemezből apró, fogazott rézkerék tolakodott elő, amely száraz ketyegéssel elkezdett hátrafelé számlálni.
A mahagóni doboz felől újabb sziszegés hallatszott. A vörös fénypont megszűnt pulzálni; helyette a felületén végigfutott egy hajszálvékony, izzó rézhuzal, ami a sűrű folyadékban úszó rézhengerrel lépett szinkronba. Az antikvárius a pulthoz lépett, s szakszerűen feljegyezte a jelenséget a leltárkönyv szélére, mintha csak egy szokásos szállítmány átvételét végezné.
– A folyamat teljesen ellenőrzött – állapította meg, bár az édeskéd mandulapára már kissé csípte a szemét. – Amint a számláló eléri a nullát, a gőznyomás kiegyenlítődik, és a tölgyfa ajtó magától feltárul.
Abban a pillanatban a mahagóni doboz oldalából egy finoman megmunkált réz nyílás csusszant ki a pult lapjára, és egy apró réztábla emelkedett ki belőle, amin friss, gőzölgő vésés derengt: „SZERVIZÜZEMMÓD: KÉRJÜK, NE HAGYJA EL A HELYISÉGET”.