63/1. A mahagóni doboz — Hétköznapi letét

Az antikvárius megállt az állóóra előtt, majd finom mozdulattal feltárta a tölgyfa ajtót. A kaparászó hang nem kártevőtől származott: az inga mögül egy apró, rézbevonatú henger hullott ki a padlóra, pontosan a cipője orra elé. Mielőtt azonban lehajolhatott volna érte, a bejárati ajtó feletti rézcsengő vidám, mégis szinte bocsánatkérő hangon megszólalt.
Az utcáról beáramló hűvös levegővel együtt egy meglehetősen jelentéktelen külsejű úriember lépett a boltba. Szürke kalapját a mellkasához szorította, másik kezében pedig egy alaposan lelakkozott, súlyos mahagóni dobozt egyensúlyozott. Arcán az a fajta kínos igyekezet tükröződött, amely a törvénytisztelő állampolgárokat jellemzi, amikor olyasmit tesznek, amit maguk sem értenek teljesen.
– Jó estét kívánok – mondta a látogató, miközben a pultra helyezte a dobozt. A fa felülete meleg és hibátlan volt, pántjai rézből készültek, ám egyetlen kulcslyuk sem látszott rajta. – Ezt a tárgyat szeretném letétbe helyezni három napra. Semmit sem kell tennie vele, csak vigyázzon rá. És kérem, semmi esetre se rázza meg.
Az antikvárius átnézett a pápaszem felett. A pultra helyezett doboz belsejéből halk, egyenletes tompa ütődés hallatszott, mintha egy víz alá merített parányi kalapács ritmusára verne bent valami. A látogató sietősen a pultra helyezett egy tekintélyes összegű bankjegyet, bólintott, s már fordult is a kilincs felé.
– És ha mégis megszólalna? – kérdezte az antikvárius nyugodt, kimért hangon.
A férfi az ajtóban megtorpant, s meglehetősen ideges mosollyal nézett vissza.
– Akkor egyszerűen tegyen úgy, mintha nem hallotta volna. Három nap múlva visszajövök.
Az ajtó becsukódott, a csengő még egyet rezdült. Az antikvárius egyedül maradt a pulton pihenő mahagóni dobozzal és a padlón heverő rézhengerrel. A sarokban álló óra újra ütött egyet, miközben a doboz belsejéből finom, meleg gőzsugár indult meg a legkisebb illesztés felől.