62/8. A leltári tanúsítvány — Szinkronizált nyugtázás

A falakból előtörő közös zúgás hirtelen egyetlen, kristálytiszta csengetésbe torkollott. A réztölcsér finom gőzsugarat pöffentett a mennyezet felé, majd egy apró, perforált papírszalagot engedett a magasból az antikvárius tenyerébe.
Az antikvárius igazított a pápaszemén, s a csipkézett szélű szalagra pillantott. A réznyomtató gépiesen beégetett betűi nem hagyhattak kétséget a lezárult vizsgálat felől: „62-ES SZÁMÚ INSPEKTOR-AUTOMATA ÉVES KALIBRÁCIÓJA SIKERES. TÁP-OLAJZÁS ELVÉGZVE, CSAVAROK MEGHÚZVA.”
Mr. Henderson merev tartással kihúzta magát. A mellkasán felnyílt rézmechanizmus halkan kattanva visszahúzódott a kabátgombja mögé, s a teáscsészéből benyelt nehéz kenőanyag azonnal elrendezte az alkatrészek surlódását. Nem volt többé bizonytalan morgás vagy emberi ijedtség; az ellenőr arcára visszatért a gyári szériatartozéknak számító, teljesen mozdulatlan mosoly.
– A mérés eredménye kielégítő – közölte Henderson gépies, rezgéstelen hangon. – A leltározási egység hibátlanul üzemel. Köszönöm a karbantartást, szervizvezető úr.
A hátsó szoba nehéz rézretesze éles csattanással visszaugrott. A felhalmozódott gőz eloszlott, s az antikvárium utcai ajtaja szélesre tárult, bebocsátást engedve az alkonyi hűvösnek. Henderson bólintott, s ütemes, fémes léptekkel kisétált az utcakőre.
Az antikvárius sóhajtva zsebre tette a tanúsítványt. A sarokban álló óra számlapja mögül ekkor halk, fémes kaparászás hallatszott, mintha a következő szerkezet is eljött volna a maga jussáért.