62/6. A teáskészlet szimfóniája — Kalibrált vendéglátás

A rézkanna fedelének csilingelése váratlanul egyenletes tekeréssé finomodott. A kinyíló szekrényajtó mögül előtolakodott egy elkeskenyedő sárgaréz csőr, s a precízen kimért mozdulat nyomán sűrű, aromás gőz terjedt el a hátsó szobában. Nem tealevelek illata volt ez, hanem frissen olajozott óraműveké és finom dörzspapíré.
– A folyadékalapú hűtés elengedhetetlen a magas üzemi nyomáson működő alanyoknál – dünnyögte a szekrény mélyéről egy szelephang, miközben a kanna sötétbarna, fémes csillogású kenőanyagot csorgatott a legközelebbi porceláncsészébe.
Mr. Henderson még mindig a hiányzó gombja helyén sziszegő gőzsugarat próbálta tenyérrel lefojtani, ám a gőzhajtású pálca végén lévő rézcsipesz nyomban rácsapott a csuklójára. A szorítás nem volt fájdalmas, csupán ellentmondást nem tűrő: a kar pontosan a gőzölgő csésze fölé irányította a látogató reszkető kézfejét.
– Igya meg! – vonyította az antikvárius a szekrény sarkából, mire a bordó könyv fölött lebegő krétaingás kar azonnal felé fordult, s a levegőbe egy vastag kérdőjelet vésve várt. – Úgy értem, ne utasítsa vissza a hivatalos kalibrációs kínálást!
Henderson ujjai görcsösen rázzáródtak a meleg porcelánra. Abban a pillanatban, ahogy a csésze felemelkedett a réztálcáról, a kisasztal alatti padlólemez halk csattanással süllyedt le egy centimétert. A láda gyomrában működő számláló egyet kattant, s a bordó könyv lapjain újabb sötét iktatószám jelent meg.
Az antikvárius rémülten vette észre, hogy saját mellényzsebében a megbúvó szemüvegtok lassan, sziszegve forgásba kezdett.