62/4. A réztölcsér sziszegése — Szinkronizált félreértés

A kulcslyuk mögül fémes kattanás kíséretében újabb fogaskerék fordult be, majd az állóóra számlapja lassan előrebukott, mint egy fáradt tisztviselő feje a délutáni műszak végén. A felnyíló rés mögül nem inga rezgett, hanem egy finom, sárgaréz csövekből álló apró tölcsér tolult ki a sötétből.
Mr. Henderson óvatosan hátrált egy lépést, s gyorsan megköszörülte a torkát.
– Ez a szerkezet csupán a helyiség páratartalmát méri! – jelentette ki magabiztosnak szánt hangon, bár a halántékán meglóduló izzadságcsepp némileg rontotta az érvelés hitelességét. – A régi műhelyekben az ilyen gőztölcsérek akadályozták meg, hogy a finom bükkfa tokok elvetemedjenek.
Az antikvárius szaporán rázta a fejét, s görcsösen a szekrény sarkába kapaszkodott. Nagyon jól tudta, hogy a tölcsér egyáltalán nem a páratartalomra kíváncsi.
Az ellenőr mozdulatlanul állt. Nem a számlapot figyelte többé, hanem a tölcsérből kiáramló vékony, szürkés gőzsugarat, amely lágyan körbefonta Mr. Henderson mellényzsebét. A zsebben lapuló, családi örökségnek számító stopperóra ekkor veszett ketyegésbe kezdett, s a mutatói kétszeres sebességgel pörögtek körbe.
– Az ön személyes időmérője kalibrálatlan frekvenciát sugároz – állapította meg az ellenőr szárazon, s újabb sort írt a tömbjébe. – A másodlagos iktatókar automatikusan reagált a szinkronhibára.
A falból ekkor egy vékony sárgaréz pálca pattant ki, és határozottan Mr. Henderson legfelső kabátgombja felé mutatott.