62/2. A páratlan óra ládája — Hamis kalibráció

Az ellenőr lassan előhúzott a mellényzsebéből egy számlapos zsebórát, majd hűvösen a bordó iktatókönyv tetejére fektette. Az antikvárius és Mr. Henderson óvatos léptekkel közelebb húzódtak, ügyelve arra, hogy véletlenül se zavarják meg a bürokratikus szertartás rendjét.
– Tizenhét óra negyvenhét perc – jelentette ki az ellenőr, miközben a sötét sarokban álló pántolt láda felé mutatott. – A zárszerkezet belső rugózása alapján a láda jelenleg nyitási fázisban van.
Mr. Henderson a homlokát ráncolva lépett a sarokba. A fa szerkezet oldalán valóban finom rézfogaskerekek ketyegtek, és a kulcslyuk körül halvány gőzpára szivárgott. A kereskedő arra gyanakodott, hogy a láda valójában egy eltűntnek hitt, tizenkilencedik századi archívumi tároló, amelyet a korabeli könyvelők használtak a kényesebb leltárhiányok leplezésére.
Az ellenőr elfordította a sárgaréz kulcsot. A fedél nehézkesen felpattant, ám bent nem elsárgult iktatóívek feküdtek, hanem egy miniatűr, gőzhajtású pecsételő kar, amely nyomban lenyomtatott egy ibolyakék bélyegzőnyomot a bordó könyv első lapjára.
Az antikvárius reményteljes mosollyal bólogatott, felkészülve a műhely végső jóváhagyására, ám a pecsét karja váratlanul visszahúzódott, s a láda mélyéről egy újabb, még apróbb szerkezet kaparászó hangja csendült fel.