61/7. A visszajelző optika — Belső minőségellenőrzés

Az ellenőr óvatosan közelebb hajolt a falnyíláshoz, miközben a sárgaréz fénycső sárgás meleget árasztott a hűvös órásműhelyben. Az antikvárius feszülten összefonta az ujjait a háta mögött, Mr. Henderson automatája pedig megdermedt, akár egy váratlanul lefedett kalitka.
– Belső megfigyelés... – mormolta a hatósági ember, miközben próbált átlesni a csiszolt üveglencsén. – Mióta van bekötve ez a közvetlen optikai szál a Központi Ellenőrző Hivatalba?
Egy finom, rugós szerkezet gyors zümmögése válaszolt. A zsalugáter rácsai közül nem egy újabb kémlelőüveg nyúlt ki, hanem egy vékony, csipeszes fémkar. A kar végén lévő parányi bélyegző precíz, éles mozdulattal ráütött az ellenőr gomblyukára tűzött hivatalos leltárívre. A friss, ibolyakék tinta alatt a következő felirat rajzolódott ki: „A hatósági tesztszemély ízlelőbimbóinak kalibrációja sikeres. A pörkölési aromaprofil jóváhagyva.”
Az ellenőr keze megállt a levegőben. Lassan az asztalon gőzölgő kóstolóra, majd az antikváriusra nézett.
– Ez a gépezet nem a szellőzőt ellenőrzi – döbbent rá szárazon. – Ez a szerkezet az én reakcióimat méri.
– Természetesen – bólintott az antikvárius megkönnyebbült mosollyal. – A műhely automatizált rendszere évtizedek óta úgy van beállítva, hogy csak akkor zárja le a pörkölési ciklust, ha a látogató pupillája a kóstoláskor eléri a bürokratikus elégedettségi tartományt.
A sötét sarokban végleg elhallgatott a kaparászás. A fénycső egy utolsó pislákolással kihunyt, s a fal mögül csupán egyetlen, magányos sárgaréz fogaskerék gördült ki a padlóra, majd csendben megállott az ellenőr cipőjének orránál.