61/4. A pörkölt mandula füstje — Kalibrált aromaterápia

Az ellenőr eltüsszentette magát, majd a zsebkendőjét precízen négyszögletesre hajtva a szájához szorította. A pörkölt mandula illata sűrű, édeskés réteget vont a rézszerkezetekre, és a gőzölő szellőzőrács rései közül apró, számozott rézforgácsok pattogtak ki a padlóra, mint valami kisült édesség morzsái.
– Ez nem a Haditengerészeti Szerviz szabványos gőze – jegyezte meg szárazon az ellenőr, miközben a viaszpecsétes dokumentum szélét megpörkölte a felszálló meleg.
Mr. Henderson rézmása merev mosolyra húzta a száját. A szerkezet fogaskerekei baljós kattogással átváltottak egy lassabb, elnyújtott ütemre, miközben a szeme mögött lévő üveggolyók halk csiszolódással fordultak befelé. A sarokban álló antikvárius megszeppenten lépett egyet hátra, s töredezett hangon próbálta menteni a helyzetet:
– A... a hatékonyság növelésének része. A munkaerő szaglószervi élénkítése. Hivatalos... protokoll.
Az ellenőr azonban a pult alá hajolt, s borjúbőr főkönyvének sarkával kipattintotta a rézszellőző védőrácsát. Odabent nem gőzkazán ketyegett, hanem egy apró, megégett marcipánfigurákkal teli kávépörkölő henger, amelyet a 3-as számú állóóra mutatója hajtott körbe minden negyedik percben.
Az ellenőr megállt a tintapárnával a kezében. A hivatalos állami zsebellenőrző óra most mutatta csak ki a nyilvánvalót: nem az idő sietett, hanem a pékáru.
A kirakat állóórájának bádogkakukkja ismét előpattant, de a szokásos kárálás helyett most egy apró, gőzölgő mandulaszemet ejtett egyenesen az ellenőr nyitott táskájába.