60/10. A kiállítási üvegbura — Automata leltáríró

A rejtett csatornában emelkedő nehéz fémtest a mennyezet közepén állt meg, ahol a stukkó hirtelen kinyílt, mint egy gépies virágkehely. Mr. Henderson felkészült a legrosszabbra, de a lesújtó csapás helyett egy óriási, vastag falú üvegbura ereszkedett le komótos lassúsággal, hermetikusan magába zárva a teáskészletet, az asztalt, valamint a székhez rögzített két férfit.
A gőzfúvókák utolsó, elégedett szisszenéssel elhallgattak, s a mentolillatú pára lassan leülepedett az üveg belső falán. A háromágú csipeszszerű kar finoman kiakasztott egy apró, sárgaréz számlapot Mr. Henderson kabátjának hajtókájára, majd visszahúzódott a tölgyfa szekrény mélyébe.
– Nos – szólalt meg az antikvárius, miközben a hangja furcsán üregessé vált az üvegbura alatt –, a higiéniai és leltározási fázis sikeresen lezárult. Mondtam önnek, hogy a szerkezet rendkívül alapos.
Henderson döbbenten meredt a hajtókáján fityegő gravírozott réztáblára. A felirat így szól: „Dioráma no. 4: Az elégedetlen vásárló és a galériás (1892). Állapot: restaurált, fertőtlenített.”
A szoba külső fényei egyetlen kattanással kialudtak, és csupán az üvegbura talpazatába épített, meleg sárga lámpák maradtak égve, tökéletes kiállítási megvilágításba vonva a mozdulatlanná dermedt párost. Az antikvárius elégedetten hátradőlt a székén, felhúzott rugói halk ketyegéssel pihentek meg.
Odakint, a kihalt utcán, az esőáztatta kirakatüveg túloldalán egy magányos gázlámpás alak állt meg, és jegyzetfüzetébe felírta a következő megállót.