60/1. A galéria ketyegése — Nyugalmazott ritmus

Mr. Henderson mélyet sóhajtott, majd igazított egyet gyűrött gallérján. A hátsó szobában hallgatózó automata teljesen elcsöndesedett, akárcsak egy közönséges, ócska vasdoboz a limlomok közt. Az antikvárius némán intett, és felnyitotta az átjárót a szomszédos galéria felé, ahol a délutáni napfény bágyadtan világította meg a polcokon sorakozó rézműves tárgyakat.
A galéria levegője hűvös volt és sűrű, a szellőzetlen szobák jellegzetes viaszillatával. A vakolatból kiszabadult apró sárgaréz golyó épp ekkor ért útjának végére: lágy koccanással megütközött egy súlyos, sötét tölgyfából faragott állóóra talpánál, majd mozdulatlanul elterült a perzsaszőnyeg rojtai között.
Henderson gépiesen megtapintotta mellényzsebét. Az egyetlen penny hiánya bosszantotta, de a nyugalom látszólagos visszatérte átmenetileg kárpótolta a bürokratikus megpróbáltatásokért. Az antikvárius a pult mögé lépett, és lassan áttörölte egy száraz ronggyal a legközelebbi mellszobor vállát.
Ekkor azonban az állóóra tokjából furcsa, fojtott fémsúrlódás hallatszott. Nem az inga megszokott, lassú üteme volt ez, hanem egy kapkodó, finom mechanikus ketyegés, mintha a padló alatt valami apró szerkezet nekilátott volna kiépíteni a saját hálózatát.
Az antikvárius keze megállt a törlőronggyal a levegőben. A szőnyeg szélén heverő sárgaréz golyó felületén egyetlen apró, sárga fénypont lobbant fel.