59/9. A végső egyenleg — Retrospektív nyugdíj

Az antikvárius óvatosan nyúlt a bársonytálcán heverő lapát felé, ám mielőtt ujjai érinthették volna a hideg sárgaréz nyelét, a számlázóautomata fémes köhögéssel megtorpant. A periszkóp kék fénysugara kétszer felvillant, majd visszafakult a szokásos, porlepte sárgás árnyalatra.
– Audit lezárva – jelentette be a gép száraz, kattogó hangon. – A 1894-es széntartalék-telep üzemeltetése során a fűtősegédek nulla font szenet használtak fel, ami a Haditengerészet történetének legmagasabb hatékonysági mutatója.
Mr. Henderson értetlenül hunyorgott, miközben az automata egy lázas sebességgel teleírt pergamentszalagot dobott a tálcára. Az átminősítés utolsó záradéka szerint a szobában tartózkodó személyzetet visszamenőlegesen, 1894-től kezdődően kiszolgált tengerészeti főhadnaggyá léptették elő, és csillagászati összegű nyugdíjra jogosultak.
Az antikvárius szája már mosolyra húzódott volna, ám a gép azonnal folytatta. Egy apró, fogaskerekes számláló őrült iramban pörgött visszafelé a rézdoboz oldalán.
– Levonás: százharminckét évnyi jogosulatlan szolgálati lakáshasználat, valamint a gőzkibocsátás bürokratikus illetéke – recsegte a számlázóautomata. – A végső egyenleg: egyetlen penny. Készpénzben fizetendő.
A rézkészülékből egy piciny mágneses kar pattant ki, amely meglepő ruganyossággal nyúlt Mr. Henderson mellényzsebébe, és precízen kiemelte az egyetlen ott lapuló fémpénzt. Egy halk klink kíséretében a gép elnyelte a pennyt, a periszkóp visszahúzódott, és a padlólemezek végleg a helyükre pattantak.
A hátsó szobára újra áporodott csend borult. Mr. Henderson megkönnyebbülten meglazította a nyakkendőjét. Egyikük sem vette észre, hogy a vakolatból kiesett apró sárgaréz golyó halk ketyegéssel elindult a szomszédos galéria felé.