59/7. A periszkóp pásztázása — Hivatalos audit

A műszer gépies csengése háromszor egymás után áthasította a hátsó szoba csendjét. Mr. Henderson, akinek a nadrágszárán még szinte füstölt a friss piros viaszpecsét, riadtan próbálta kiszabadítani a lábát a két vaskos iktatókönyv szorításából, ám a padló alatti szerkezet szilárdan tartotta.
– Nyugtázási késedelem elkönyvelve – közölte a számlázóautomata hűvös monotóniával.
Az antikvárius óvatosan megkerülte a könyvoszlopot, és az orrát piszkáló szintetikus füstöt csapkodva a rézcsengőhöz lépett. Mielőtt hozzáérhetett volna, a gép törzséből egy újabb rekesz pattant ki egy halk sziszegéssel. Ebben nem papírszalag lapult, hanem egy vékony, rézhuzalokkal átszőtt fémcső, amely szikrázó periszkópként emelkedett a magasba.
– Helyszíni audit megkezdve. Szektor: meg nem engedett archívumi gyűjtemény – zümmögte a szerkezet.
A periszkóp végén lévő optikai lencse körbepásztázta a helyiséget, majd a sárga fénysugár közvetlenül a szoba sarkában álló, korhadt tölgyfa komód mögé világított. A fény felderített egy apró, rézből készült kapcsolódobozt, amelyet eddig teljesen eltakart a por.
Henderson felnyögött, ahogy a gép fémkarja megrezrent, s a csengő újra megszólalt – ezúttal sokkal hosszabban, baljósan és ritmikusan.
A komód mögötti sötét vakfoltból ekkor egy halk, rekedt kaparászás hangja szűrődött ki.