59/5. A kazánajtó mélye — Hivatalos huzat

Henderson az első ösztönös mozdulatával a cipőfűzője után nyúlt, hogy kibújjon a szilárdan rászorult papírpántból, de a számlázóautomata fémkarja villámgyorsan lecsapott: a bőrére egy apró rézplakettet szegecselt, amelyen a „Szolgálatmegtagadás: Tilos” felirat állt. A csapóajtóból kiáramló forró levegő pillanatok alatt elárasztotta a hátsó szobát, nehéz, szénporos fülledtséget hozva magával.
– Ott alul nincs is pince – suttogta az antikvárius, miközben gyanakvóan hátrált a könyvespolcok felé. – Vagy legalábbis tegnap még biztosan semmi nem volt a parketta alatt.
A lánctalpas automata belső kerekek száraz csikorgásával hátramenetbe kapcsolt. A papírszalag megfeszült, mint egy elhangolt csellóhúr, és Henderson lassú, méltóságteljes lendülettel csúszni kezdett a sárgaréz pántos nyílás felé. Kétségbeesetten megkapaszkodott egy súlyos tölgyfa szék támlájában, de a bútor éles karcolással követte őt a padlón.
– Kazánfűtői eljárás megkezdve – recsegte a fémfonográf. – A huzatszabályozás elmaradásának büntetőtétele: harminc lapát parázs.
Az antikvárius gépiesen megragadott egy nehéz sárgaréz papírnehezéket, és a gőzölgő lyukba hajította, remélve, hogy elakasztja a belső szerkezetet. Odalentről azonban nem tompa koppanás, hanem egy apró gőzsíp felháborodott, magas füttye felelt.
A füstfátyol mögött, a sötét mélyben ekkor kattanva megmozdult egy rézszámlapos műszer mutatója, és ritmikus kattogással mérni kezdte a szobában rekedt oxigénmennyiséget.