58/1. Az új szállítmány — Nehéz léptek

A sötét előtér felől érkező fémes koppanás megtörte a hátsó szoba feszült csendjét. Az antikvárius egyetlen gyors mozdulattal süllyesztette köténye zsebébe az acélkulcsot, míg ideges tekintete az ajtónyílásra szegeződött. Mr. Henderson – aki mostanra kifogástalanul kalibrált, üvegszemű bemutató modellé alakult – halk fogaskerék-zúgás kíséretében fordította el a fejét az érkező felé.
A homályból egy terjedelmes, nehéz köpenyt viselő alak lépett ki, karjában egy vaskos, sárgaréz pántokkal megerősített fa ládával. Az illető zihálva állt meg a küszöbön, majd egyetlen határozott lendülettel a tölgyfa asztalra csapta a teherét, mire a padlódeszkák panaszosan felnyögtek.
– Meghoztam a különleges küldeményt, uram – morogta a jövevény, miközben megtörölte az izzadt homlokát. – Bár ha előre tudom, hogy egy mázsányi öntöttvas alkatrész van benne, a dupláját kérem a fuvardíjnak.
Az antikvárius elfojtott egy kényszeredett, szaggatott horkantást, és gyorsan a teljesen mozdulatlan Mr. Henderson elé lépett, takarva a férfi porcelánfényű, megdermedt arcát.
– Kiváló időzítés – mormolta rekedten. – Tegye csak le. És kérem, ne csapjon ekkora zajt, a vásárlónk éppen... alapos megfontolás alatt tartja az ajánlatot.
A szállító gyanakvóan pillantott a mereven álló Hendersonra, aki egyenletes, apró ketyegéssel válaszolt a nézésre, miközben szeme üveglencséiben hidegen csillant meg a csillár fénye. A futár vállat vont, előhúzott egy gyűrött elismervényt, és a tintás tollat az antikvárius kezébe nyomta.
– Mindegy is – dörmögte. – Csak írja alá. A ládában lévő mechanizmust amúgy is önnek kell beállítania, ha még ma üzembe akarja helyezni.