56/2. Az iktatási jegyzék — Nyugtázott jelenlét

A tisztviselő egyetlen kimért mozdulattal kettéosztotta az asztalán tornyosuló papírhalmot, majd két nehéz, sárgaréz nyelű bélyegzőt és egy-egy élénksárga törlőkendőt tolva eléjük. A réztintatartó fedele halkan koppant, ahogy visszazárta.
– Az önök feladata felettébb egyszerű, mégis felelősségteljes – folytatta a kishivatalnok monoton hangon, miközben ki sem nézett a pápaszem mögül. – A B-4-es szektorban található iratrendező polcokat kell pormentesíteniük, valamint minden harmadik iktatókártyára rá kell nyomniuk a jóváhagyó pecsétet.
Mr. Henderson megszólalt volna, hogy tisztázza úriemberi státuszát, ám a torkából csak egy száraz, fojtott köhögés jött elő. Az antikvárius szaporán pislogva lépett egyet hátra, miközben a kabátja alatti felhúzónyílás hidegen tapadt a háta bőréhez.
– Bocsánat, de mi nem vagyunk gondnokok – nyögte ki végül Henderson, megpróbálva felvenni a tőle megszokott méltóságteljes tartást. – Mi vásárlók... vagy legalábbis kiemelt vendégek voltunk!
A tisztviselő megállította a tollát a levegőben.
– A prémium minősítés automatikusan munkaidő-beosztással jár – válaszolta szárazon. – A selejt automatákat szétszerelik, a prémiumokat pedig beosztják. Nem bonyolult logikai láncolat. Íme a jelvényeik.
Két apró, bádogból préselt táblácskát csúsztatott át a zöld posztón. Az antikvárius reszkető kézzel vette fel a sajátját. A felirat precíz gépi gravírozással hirdette: „3-as számú egység – Karbantartó és iktatási segéd”.
A bürokrata halkan megkocogtatott egy asztali csengőt. A fémes gilinggalangra a szoba hátsó falán lévő harmonikaajtó lassan elhúzódott, feltárva egy végtelennek tűnő, plafonig érő irattárat. A dohos papírszag most még töményebben áradt ki a sötét folyosóról, ahol a polcok között apró, mechanikus óraszerkezetek ketyegése visszhangzott.