56/1. A vasajtó mögötti csend — Precíz elszámolás

A szervizfolyosó nehéz vasajtója halk szisszenéssel tárult fel, amint a sárgaréz tantusz a küszöbnek koccant. A nyílás mögött azonban nem gőzölgő fogaskerekek vagy zakatoló gépsorok fogadták a látogatót, hanem egy meglepően puritán, dohos szagú ügyfélszolgálati iroda.
A zöld ernyős asztali lámpa fénykörében egy középkorú, szemüveges tisztviselő ült, gondosan élére vasalt ingben. Lassú, kimért mozdulatokkal lapozgatott egy vastag, kartonborítású főkönyvet, miközben az asztal sarkán álló teáscsészéből halk gőz szállt fel a levegőbe.
– A prémium kategóriás automata felszolgálók kalibrálása mindig a legkellemesebb feladat – jegyezte meg félhangosan, majd réztollát precíz mozdulattal a szögletes tintatartóba mártotta.
A nyitott ajtón át két alak lépett be bizonytalan, mégis kiszámítottan egyenletes léptekkel. Mr. Henderson és az antikvárius úgy festettek, mint akik épp egy kiadós délutáni szunyókálásból ébredtek, bár a kabátjuk hátán lévő apró, nyitott nyílások még halkan sziszegtek a hűlő gőztől.
– Elnézést a zavarásért – szólalt meg az antikvárius, és kissé megkönnyebbülten tapasztalta, hogy a hangja újra a sajátja, fémes kattogás nélkül. – Úgy vélem, némi félreértés történt a teadélután során.
A tisztviselő felnézett, és meleg, bürokratikus mosollyal igazította meg a szemüvegét.
– Nincs semmi tévedés, uraim. A minőségi tanúsítványuk érvényes, a műszakjuk pedig most kezdődik.