55/2. A szalonmester tévedése — Kulcsfontosságú félreértés

A rézkulcs csillogása a tálalóasztalon azonnal magára vonta az antikvárius figyelmét, bár szemgolyóját egyetlen milliméterrel sem fordíthatta el a csipketerítő szélétől. A szalonmester lassan közeledett, ujjai között forgatva a nehéz, kimunkált rézeszközt. A vendégek halk zsivaja háttérzajjá törpült, ahogy a férfi megállt Mr. Henderson háta mögött.
– Ne mozduljanak – suttogta a szalonmester halkan, mint aki egy különösen törékeny porcelánfigurához beszél. – A prémium minősítésű daraboknál a harmadik óra után mindig meglazul a főrugó. Egy apró igazítás, és az esti nagyzenekari előadásig garantált a tökéletes egyensúly.
Henderson nyakában a fogaskerekek riadtan összekoccantak. A szalonmester nem a felszolgálói bravúrt ünnepelte bennük, hanem egy precíziós műszer kalibrált mechanikáját. Amikor a rézkulcs szára megérintette Henderson gallérja alatt a rejtett foglalatot, a férfi egész teste akaratlanul megfeszült, ami a szalonmester szemében a legtisztább sárgaréz alázatnak tűnt.
A kulcs első fordítására mély, fémes kondulás futott végig a parketta alatt húzódó járatokban. Az antikvárius a tálca szélét szorítva jött rá: a szalon eleganciája csupán álcázott bemutatóterem volt, ők pedig nem tiszteletreméltó felszolgálók, hanem egy sokkal nagyobb, zengő szerkezet élő komponensei.
A szalonmester megelégedve lépett hátra, miközben a padló mélyéből nehéz, vasöntvény fogaskerekek halk morgása szűrődött fel.