54/3. A futószalag iránya — Prémium besorolás

A szállítószalag fémes rándulással indult meg a tölgyfa burkolat alatti sötétségben. Az antikvárius és Henderson talpa alatt apró rézgörgők fordultak át, miközben a két figura kénytelen-kelletlen követte a mechanikus pálya ívét. Henderson megpróbált diszkréten oldalra pillantani, ám a frissen olajozott könyökízülete olyan lendülettel csapódott a mellkasához, mint egy elszabadult rugós kalapács.
– Nyilvánvalóan a selejtezőbe visznek – sziszegte az antikvárius, bár a fa szerkezetben a hangja inkább száraz csikorgásnak hatott. A feltáruló zsilipkapu mögött ugyanis gőzös, fekete üreg ásítozott, ahol korábbi óraalkatrészek és elkopott fogaskerekek árnyékai derengtek.
A szalag azonban a szakadék szélén hirtelen kilencven fokos fordulatot vett. Egy sárgaréz tapintókar emelkedett ki a padlólemezből, és finoman végigsimította mindkét figura polírozott hátlapját. A kapu feletti borostyánszínű jelzőlámpa kétszer felvillant, majd lágy, elégedett kattanással zöldre váltott.
Nem a megsemmisítő kamra várt rájuk. A gépezet belső logikája szerint az alapos kenés nem a hulladékká válást, hanem a piaci értékük maximalizálását jelezte. A futószalag egy emelőplatformra repítette őket, ahol a bársonyos kárpitozású talpazat azonnal felvette a két elegáns figura súlyát.
A platform feletti kis mennyezeti nyílásból halvány fény szűrődött le, s a szalonban teázó hölgy halk kávéskanál-csördülése hallatszott. A padlólemez közepén ekkor egy apró, csiszolt üveglencse emelkedett ki a sötétből, amely hideg, méricskélő fénysugarat vetített a párosra.