54/1. Az iratdoboz rugója — Hivatalos iktatás

A sötét tölgyfa szekrény mélyén felpattanó iratdobozból finom papírpor szállt fel, amint egy kicsiny, sárgaréz csuklós kar emelkedett ki a préselt kartonlapok közül. A kar végén egy apró, tintás bélyegzőfej helyezkedett el, amely gépies pontossággal csapódott rá a legfelső, megsárgult iktatólapra. A szalonban teázó hölgy mit sem sejtetve emelte ajkához a csészét, miközben a falióra számlapján Henderson és az antikvárius végrehajtotta a menetrend szerinti kötelező meghajlást.
A zárt iratdoboz belsejében megbúvó apró mechanizmus nem tehetett róla: feladata csupán annyi volt, hogy minden újabb óraszerkezeti díszfigurát hiánytalanul lajstromba vegyen. A papírszalag lassan gördült előre a miniatűr hengereken, s a hajszálvékony tintavonalak gótikus betűkkel rögzítették a befejezett besorolást. Henderson gépies mosolya mögött a fogaskerekek halkan kattantak, amint a zenedoboz elindította a következő felvonás keringőjét.
Az antikvárius merev tartása a rézsín mentén formálódott újra; apró, polírozott karjai óramű pontossággal nyújtóztak a miniatűr szalon berendezési tárgyai felé. A falióra szerkezete és a szekrényben ketyegő iktatógép tökéletes szinkronban működött, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy ilyen hűvös, társasági elszámolás.
A tölgyfa szekrény aljában ekkor egy még kisebb, polírozott üvegfiola mozdult meg a bársonyágyán, s egyetlen csepp nehéz, aranyszínű olaj indult meg a számlap alsó pereme felé.