53/5. A besoroló futószalag — Kalibrált selejtezés

A gőztől homályos nyílás nem meredek csúszdába, hanem egy lassan mozgó, zsíros fémgörgőkből álló futószalagra torkollott. A fojtogató olajszag szinte megállt a sűrű levegőben. Henderson kimért, gépies léptei egyenletes ütemben kényszerítették előre a mögötte botorkáló antikváriust. A zsíros kötényes vevő már nem követte őket; egy falból kiálló rézkar határozott rántásával csapta be mögöttük a pódium nehéz hátfalát, kizárva az árverés távoli zajait.
A tér, ahová érkeztek, leginkább egy óriási óramű gyomrára hasonlított. A falakból kiálló sárgaréz karok ritmikus szisszenéssel csaptak le a mellettük elhaladó tárgyakra, miközben a padlólapok alatt fogaskerekek halk pattogása hallatszott. Henderson merev tekintettel bámult a homályba, miközben feszülten próbálta megőrizni a méltóságát.
– Azt hiszem, barátom, a vevőnk egy magas pozíciójú finommechanikai gyűjtő – mormolta Henderson, miközben a kulcs keltette rezgés átjárta a gerincét. – Ez egy prémium besorolási csarnok.
Az antikvárius szerette volna felhívni társának figyelmét a mennyezetről lelógó, rozsdás húsoskampókra emlékeztető emelőkarokra, ám a mellkasára rögzített számláló mágneses szorítása minden kattanásnál elállította a lélegzetét. A csarnok nem a gyűjtők pompáját, hanem a selejtezők sötét hatékonyságát árasztotta.
A futószalag hirtelen megtorpant. A homályból egy hatalmas, rézfoglalatos üveglencse ereszkedett le alacsonyra, amely mögött egyetlen kattanással borostyánsárga fény gyúlt, és egyenesen rájuk szegeződött.