53/4. A rézkulcs fordulata — Áron aluli árverés

A szomszédos pódium hirtelen a mélybe süllyedt, átadva helyét a csendnek. Henderson hajtókáján a sárgaréz számláló veszett kattogásba kezdett: a számok pörögtek, mint a megbokrosodott óramű.
– Két százas rugótekerés! – dörrent a mennyezeti tölcsérből a bádoghang. – Kiegészítve ötven másodperces tehetetlenségi nyomatékkal!
Henderson elbizakodott mosollyal nézett az antikváriusra. Úgy vélte, a gyorsan emelkedő számsor a saját rendkívüli eszmei értékük csalhatatlan bizonyítéka. Ha a császári udvar nem is, legalább egy tehetős gyűjtő elszántan küzd értük.
Az antikvárius torkát szárazság szorongatta. Amikor a gépkar egy újabb apró, nehéz mérőegységet csavart a saját inggallérjára, világossá vált számára, hogy itt nem vagyont, hanem fenntartási költséget kalkulálnak.
– Harmadszor! – recsegte a tölcsér. A licit lezárult.
A homályból egy kerek sziluett lépett elő, kezében egy hosszú, görbe rézkulccsal. Nem a páholyok finom urai közül való volt, hanem egy zsíros kötényt viselő, szótlan alak. A vevő közelebb lépett, és minden teketória nélkül Henderson hátába illesztette a kulcsot. A rugó tompa reccsenéssel feszült meg.
Henderson teste megmerevedett, a tekintete üvegessé vált, miközben lábai mechanikus, elnagyolt léptekkel megindultak a pódium széle felé. Az antikvárius megpróbált visszalépni, de a kabátjára erősített számláló mágneses rántással követte a társa ritmusát.
A pódium mögött egy keskeny, gőzölgő szellőzőnyílás nyílt ki, ahonnan fojtogató olajszag és fémes súrlódás zajai szivárogtak elő.