53/3. A licitáló pódium — Rugótekeréses ajánlatok

A réztálca halk, sziszegő pöffenéssel állt meg a mélyben. A homályból gázlámpák tejszínű fénye bontakozott ki, megvilágítva egy kör alakú, bársonnyal borított pódiumot. Az antikvárius óvatosan oldalra pillantott: a terem szélén, üvegburák alatt más félretett tárgyak és mozdulatlan alakok sorakoztak, mindegyikükön egy-egy gondosan kitöltött tételszámmal.
– Látja? – suttogta Henderson elégedetten, miközben próbálta a leghatékonyabb, legdrágábbnak ható testtartást felvenni. – Egy zártkörű árverés. A fővárosi arisztokrácia mindig is vonzódott az antik automata-párokhoz. Ha ügyesen szerepelünk, a leendő gazdánk akár egy herceg is lehet.
A mennyezetről lelógó sárgaréz tölcsérből ekkor recsegő, személytelen hang szólalt meg. A bemondó nem neveket vagy rangokat említett, hanem hűvös precizitással kihirdette a 4108-as tételt.
– Ritka, kettős szerkezetű gyűjteményi darab. Induló licit: negyven rugótekerés és három lyukkártyás üzemóra.
Az antikvárius elhűlve hallgatta a szokatlan valutát. A homályban elhelyezett páholyokból nem emberi moraj, hanem szabályos, fémes kattanások sora válaszolt. Henderson mégis büszkén kihúzta magát, szilárdan abban a hitben, hogy az úri társaság csupán extravagáns szaknyelven bonyolítja a vásárt.
Egy vékony gépkar lépett elő a sötétből, és egy apró, sárgaréz számlálót illesztett Henderson kabátjának gomblyukába. A szomszédos pódiumról ekkor tompa, faalapú koppanás hallatszott.