53/1. A vásárlói elégedettség — Akciós páros

A doboz élesen megdőlt, a bordó bársony bélés pedig készségesen nyelte el az antikvárius méltatlankodó nyögését. Henderson ezzel szemben a mellényzsebében kotorászott, mintha aprópénzt keresne az elszámoláshoz, bár a vastag, gót betűs üvegtetőn keresztül legfeljebb egy foltos kabát ujját lehetett kikiabálni.
– Úgy tűnik, eladási tétel lettünk – jegyezte meg Henderson, miközben az ismeretlen kéz ritmikus lóbálással vitte a ládikát az utca felé. – A piackutatásom szerint a két darab egy garasért ár-érték arányban szinte rablás. Az Ön rugózata egymagában megért volna legalább fél garast, amennyiben nem nyikorog minden második lépésnél.
Az antikvárius a homlokát a hűvös üvegnek nyomva próbált kifelé kémlelni. Az utca zaja tompán szűrődött be a dobozba: lópata kopogása a nedves macskaköveken, egy távoli harangszó, majd egy nehéz tölgyfa ajtó nyikorgása. A doboz végül zökkenőmentesen landolt egy széles, zöld posztóval borított asztalon.
Kívülről egy éles fémcsipesz koppant a fa felületen, majd a retesz halkan kipattant. Az üvegtető felemelkedett, és a sűrű, kámforillatú levegővel együtt egy hatalmas, nagyítóval felszerelt sárgaréz szemüveg hajolt a doboz fölé.
– No, lássuk a beszerzést – morogta egy száraz, recsegő hang. – Ha a tekerőkarjuk nem rozsdás, a gyerekek imádni fogják őket a délutáni teázáshoz.
Henderson elégedetten megigazította a nyakkendőjét.
– Úgy vélem, a csomagolási szakasz lezárult. Most következik a garanciális minőségellenőrzés.
Az asztal szélén, közvetlenül a csipesz mellett egy apró, polírozott rézkulcs várakozott a zöld posztón.