52/3. A szállítási fuvarlevél — Rézgörgős átsorolás

Az átlyukasztott ellenőrzőkártya halkan megzörrent a hideg kövezeten. Henderson gépies precizitással hajtott térdet – a nadrágja szövete szárazon megcsikordult –, majd a fülke vibráló fénye felé tartotta a kemény kartonlapot. Az antikvárius, miközben kétségbeesetten próbálta visszaszerezni az uralmat a padlólemezhez rögzült bal lába felett, fojtott hangon sziszegte:
– Mi áll rajta? Selejtnek nyilvánítottak minket?
– Épp ellenkezőleg – felelte Henderson, miközben a szemöldöke gyanakvóan közelebb csúszott sárgaréz keretes pápaszeméhez. – A perforációk alapján a szerkezeti diagnózis sikeresen lezárult. Ez nem karbantartási jegyzőkönyv, hanem szállítási fuvarlevél.
A szintetikus ecsettel szerelt mérőkar erre a váratlan bejelentésre megtorpant a levegőben, majd egy kattanással visszahúzódott a mennyezeti résbe. Az automatika gőzt eresztett ki, s a fülke hátfalán egy addig észrevétlen, keskeny csapóajtó pattan ki, amely mögött egy meredeken lefelé ívelő, polírozott rézgörgős sínpálya sejlett fel.
– Szállítási fuvarlevél? De hát mi nem rendeltünk fuvart! – tiltakozott az antikvárius, ám a bokáját rögzítő fémbilincs hirtelen kioldott.
– A kártya szerint a feladó és a címzett kiléte megegyezik – mutatott Henderson a lap aljára. – Ön nem ügyfél, uram, hanem kiadandó leltári tétel. Én pedig az Ön átvételi elismervénye vagyok.
Mielőtt az antikvárius ellentmondhatott volna, a padlólemez megzökkent, s a görgőssor felé billent. A két férfi egymásba kapaszkodva csúszott be a sötét nyílásba, miközben odalentről egy ütemes, mechanikus zenedoboz dallama csendült fel.