52/1. A fogadóbizottság — Sárgaréz üdvözlet

A harangcsend még ott rezgett a fémkabin szűk terében, amikor a szomszédos rekesz vasajtaja fémes csikordulással felgördült. Az antikvárius rémülten tapasztotta hátát a hideg tartóoszlophoz. Henderson, kinek arca alatt még mindig halk ketyegéssel jártak a finoman illeszkedő fogaskerekek, meg sem rebbent. Lassan, gépies derékszögben fordult a nyílás felé, mintha egy láthatatlan parancssor irányította volna minden mozdulatát.
A gomolygó gőzből egy fémsínre szerelt tolólap bukkant elő. Nem egy újabb restaurálandó tárgyat hozott, hanem egy súlyos, sárgaréz kötésű szervizkönyvet és egy kiöntőcsővel ellátott kenőolajos tartályt. Az automatizált kar precíz mozdulattal Henderson felé tolta a küldeményt, miközben a borítóra bélyegzett felirat felizzott: „7-es számú Kirakati Modell – Rendszeres karbantartási útmutató”.
– Ez valami szörnyű félreértés – suttogta az antikvárius kiszáradt torokkal, de a saját hangja meglepően fémesen rezonált a kabin falai között.
Henderson jobb karja meglendült. Szintetikus bőre alatt a belső huzalok halkan megrándultak, ahogy elvette a sárgaréz könyvet, s kimérten lapozni kezdte. Szemei mögött az optikai zárólemezek ütemes kattogással fókuszáltak az apró betűs sorokra.
– A mellékelt protokoll szerint – szólalt meg Henderson teljesen egyenletes, érzelemmentes tónusban –, a társmodellem kötelező felülvizsgálata következik. Kérem, ne nehezítse meg a felhúzókulcs hozzáférhetőségét.
Az antikvárius reflexszerűen a saját gerincéhez nyúlt, s ujjbegyei a zakója szövete alatt egy kiálló, hideg rézfogantyút érintettek. A fülke mennyezetén egy újabb visszaszámláló óra indult el.