51/9. A polírozott igazság — Mechanikus ébredés

A lószőrkefék súlyos, olajos csikordulással csaptak le rájuk. Henderson felszisszent, amikor a durva sörték végigsöpörtek a zakóján, de a gépi tisztítómechanizmus nem ismerte a kíméletet. A sebesen forgó fejek nagy sebességgel dörzsölték végig a mozdulatlan páros arcát, vállát és kezét, tüntetőleg eltávolítva a városi port és a felgyülemlett kondenzátumot.
Az antikvárius összeszorított fogakkal tűrte a polírozást. Meggyőződése volt, hogy ha ezt a megalázó eljárást átvészelik anélkül, hogy elárulnák emberi mivoltukat, a sínpálya végre visszavezeti őket a bolt csendes félhomályába. Henderson arca a kemény súrolástól teljesen kifehéredett, mégis kínos precizitással tartotta a merev pózt.
Amikor a sűrű gőz végre eloszlott és a kefék visszahúzódtak a fémfalak mögé, éles, fehér fény csapott le a kabinra. A mennyezetről egy nagyfokítású optikai lencse ereszkedett alá, s hideg, fémhangú sípolás kíséretében elemző sugarat vetített Henderson megtisztított orcájára.
– Állagmegóvási ciklus befejezve – csattant fel a gépház beépített hangszórója. – A külső műbőr takaróréteg kopása alatt a finommechanikai váz sértetlen. Sárgaréz csuklók, elnyűhetetlen belső rugózat.
Az antikvárius döbbenten pillantott társára. Henderson arcán, ahol a kefék ledörzsölték a felső réteget, nem vér szivárgott, hanem csillogó, finoman olajozott fogaskerekek hálózata villant meg a szintetikus szövet alatt. Henderson lassan felé fordította a fejét; szemei mögött apró, rézből öntött zárólemezek kattantak egymásba, ahogy az emlékezete helyreállt.
A pódium végleg leállt. A szomszédos fémkabin felől egy sárgaréz harang kondult meg halkan, hírül adva egy újabb, ismeretlen tárgy közeledtét a sötétben.