51/7. A szerkezeti felderítés — Árnyék a gőzkabinban

A vásárló megelégedetten bólintott, komótosan elcsomagolta a magnéziumporos tálcát és a faállványt, majd halk léptekkel távozott az utcára, felcsengetve az ajtó feletti rézharangot. A szalon kiürült, ám a mozdulatlanság átka nem tört meg: a két férfi szája továbbra is görcsösen zárva maradt a hajtókát rögzítő precíziós varratok alatt.
Ekkor a talpazat alatti fogaskerekek nem megálltak, hanem mély, zengő kattanással átrendeződtek. A pódium középső korongja, a rajta mereven egyensúlyozó párossal együtt, zökkenőmentesen süllyedni kezdett a padló szintje alá. A szalon elegáns selyemtapétáját pillanatok alatt felváltotta a hátsó gépház nyers, olajszagú téglaborítása.
– Megyünk a süllyesztőbe – nyögte Henderson, amennyire az elcsúszott varratok engedték. – Mondja, ez még mindig a műsor része?
Az antikvárius válasz helyett csupán a szeme sarkából utalt a sötét folyosóra. A járat végén egy rézkeretes felderítő kabin ajtaja nyílt ki automatikusan. A szerkezet belső minőségellenőrző mechanizmusa működésbe lépett: egy apró, csuklós kar gurult elő a síneken, melynek végén finom rézkörző és egy pókhálószerű mérőszalag vibrált.
A mechanikus kar megállt közvetlenül Henderson mellkasa előtt, s halk sípolás kíséretében mérlegelni kezdte a szövet feszülését. A falra szerelt sárgaréz kijelzőn ütemes kattogással újabb felirat jelent meg: „Felderítési protokoll: Szerkezeti stabilitás mérése.” A folyosó sötétjében ekkor halk üvegcsörrenés visszhangzott, mintha valaki egy újabb optikát illesztett volna a falnyílásba.