51/5. A vizuális minősítés — Lencsevégre kapott táncosok

A fejük felett ingó sárgaréz pecsétnyomó nem sújtott le rájuk brutális erővel, miként azt Henderson szorongva várta. Ehelyett egy gépies szisszenéssel hideg, sötétkék tintát préselt az antikvárius kabátjának hajtókájára, éppen a friss varrat mellé. A lenyomat egy apró, precíz koronát ábrázolt, alatta a felirattal: „Előadásra jóváhagyva”.
– Remek – suttogta az antikvárius, miközben igyekezett a tintafolt szagát figyelmen kívül hagyni. – Úgy tűnik, a minőségellenőrzésen átmentünk. Már csak a következő ötvennyolc tantuszt kell kiszolgálnunk.
A gépházpadló azonban újabb zökkenéssel emelkedni kezdett. A két összevarrt férfi óvatosan egyensúlyozott a szűk felvonón, miközben a szerkezet feltolta őket egy félköríves, üvegezett pódiumra. Odakint, a szalon tompa fényeiben egy kényes tekintetű vásárló állt, kezében apró rézérmékkel teli bársonyerszénnyel. Az illető kíváncsian hajolt a vitrinhez, és egy sárgaréz lorgnettet szorított a szeméhez, hogy közelebbről is megvizsgálja a bábuk megmunkálását.
– Henderson, ne mozduljon – sziszegte az antikvárius a fogai között. – Ha rájön, hogy nem automata figurák vagyunk, a házirend értelmében azonnal visszáruzzák a teljes szállítmányt.
Henderson merev mosolyt erőltetett az arcára, ám a vásárló nem elégedett meg a paszszív látvánnyal: türelmetlenül bedobott egy újabb, nehéz tantuszt a bedobónyílásba. A fogaskerekek felzúgtak, a számláló 0043-ra ugrott, és a talpazat nekilendült a következő kényszerű fordulatnak.