51/3. A fogaskerekek fogságában — Rendszeres elszámoltatás

A padlószint alatti homályban az olajszagú sűrűség úgy nehezedett rájuk, mint egy rosszul szellőző raktár fojtogató levegője. Az antikvárius megpróbálta megtörölni izzadságtól fényes homlokát – természetesen azzal a kézzel, amelyik éppen nem volt Henderson ingujjához varrva –, miközben igyekezett megállapítani a süllyedés pontos szögét.
– Egyértelműen egy magasabb szintű kalibrációs fülkébe érkeztünk – állapította meg Henderson megnyugtató magabiztossággal, miközben a lábuk alatt kattogó fogaskerekek lassan vízszintesbe forgatták a közös talpazatot. – A sötét köpenyes úr a réztantuszokkal nyilván a hidraulikus vészleállítót táplálja. Minden egyes érme egy-egy mechanikus reteszt old fel a szabadulásunk érdekében.
A magyarázat felettébb megnyugtatónak tűnt, egészen addig, amíg a fejük felett húzódó rézcsőből ki nem hullott a következő fényes korong. A zseton nem billentett át semmiféle kioldókart; ehelyett egy spirális lejtőn végiggördülve csilingelve pottyant egy sárgaréz gyűjtődobozba.
Az antikvárius közelebb hajolt, s a homályban kiszúrta a doboz oldalára vésett finom gót betűket: „Délutáni előadás – Letétbe helyezve”.
– Kolléga – suttogta az antikvárius, miközben a gépezet belső lánca nehézkesen lendületbe jött –, úgy vélem, a mentőakció finanszírozása meglehetősen sajátos alapon működik.
A lábuk alatti állvány ekkor oldalra csúsztatott egy súlyos ellensúlyt. A gépház belső falán apró, világító rézablak nyílt ki, s odaföntről gépies tapsvihar halk moraja szűrődött le a sötétbe.