51/1. A kirakati keringő — Kulcsra zárt szabadság

A rézgépzene rekedt keringőbe fogott, mire a két összenőtt férfi altestébe szerelt fogaskerekek engedelmesen csikordultak. A faöntvény talpazat gépies pontossággal pörgette őket körbe-körbe a kirakat porlepte bársonyán.
– Hogyha a következő fordulónál meglendíti a bal csípőjét – sziszegte az antikvárius a fogai között, miközben fagyos mosolyt erőltetett az arcára a bámészkodó kisfiú kedvéért –, elérem azt a nyomorult kulcsot a könyökömmel.
– Kizárt dolog, kedves kolléga – lihegte Henderson, miközben a közös zakójuk ujja veszélyesen megfeszült. – A csípőm jelenleg a rugós tengely harmadik fokozatához van reteszelve. Ha meglendítem, nem a kulcsot érjük el, hanem kiszakítjuk a szomszédos porcelánvitrin üvegét.
A gépies lendület azonban nem várt fordulatot hozott: a belső szerkezet egy hirtelen zökkenővel megállította a forgást, pontosan a kis ezüstkulcs felett. A páros feje gépiesen előrebukott, ahogy a felhúzórugó utolsó energiája is elenyészett.
Odafenn, az antikvárium sötét mélyéből lassan kilépett egy magas, sötét köpenyes alak. Nem vevő volt, és nem is a bolt elfeledett segédje. Megállt a kirakat belső oldalánál, kezében egy apró olajozókannával és egy tekintélyes rézcsipesszel.
– Remekül mutatnak – mondta halkan, száraz, gépies hangon, majd a csipesszel óvatosan felemelte a bársonyról a kis ezüstkulcsot, s a saját mellkasán lévő apró kulcslyukba illesztette.
A sarokban álló falióra ingája ekkor baljós csikorgással hátrafelé kezdett lengeni.