Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
394/1. A kiállított könyv — A kurált lét kézikönyve
Szenes úr, mereven állva az ajtóban, mintha a padlóhoz szegezték volna, érezte, ahogy a vér nemhogy az arcába szökik, hanem mintha az egész lényét elárasztaná. „Élő Kiállítás,” morogta maga elé, szavai alig hallatszottak a taps és susogás tengerében. „Ez hát a ‘kurátori feladat’… engem kurálnak.” A sárgaréz bárca most hidegen, súlyosabban feküdt a tenyerében, mint valaha. Nem az ellenőrzés jelvénye, hanem a kiállítási tárgy azonosítója. A „Prémium Gyűjtő” státusz egy egészen másfajta prémiumot jelentett.
A közönség, mintha csak egy láthatatlan karmester intésére várna, elkezdett lassan hátrálni, egy széles, íves folyosót nyitva Szenes úr előtt, ami egyenesen a terem közepén álló piedesztálhoz vezetett. Néhányan tisztelettudóan meghajoltak, mások jegyüket lobogtatva mosolyogtak, és egyre többen emelték magasba a rézcsengőket, amik most már sokkal fenyegetőbben kondultak. Szenes úr tekintete akaratlanul is a csillogó tárgyra siklott a bársony zsákvászon alatt. Mikor lépett fel utoljára színpadra? Talán a harmadikos évzárón, mint az Elfeledett Répa. Azt is utálta.
A rendszertől kapott aktatáskája, melyben nem iratok, hanem rézcsengők lapultak, hirtelen új értelmet nyert. Azok az önértékelő csengettyűk nem a rendszer visszajelzései voltak a gyűjtéseiről, hanem a látogatók értékelései róla, mint kiállítási tárgyról. Egy halk kattanás hallatszott, mintha az ajtó mögötte automatikusan bezáródott volna. A menekülés gondolata elhalt benne, még mielőtt igazán megfogalmazódhatott volna.
Lassan, mintha egy láthatatlan vonóerő húzná, Szenes úr elindult a piedesztál felé. Minden lépésnél érezte a rá szegeződő tekinteteket, a szemek súlyát, melyek vizsgálták, értékelték, mérték őt. Ahogy közeledett, a zsákvászonról egyre tisztábban látszott ki a csillogó tárgy körvonala. Egy régi, fakó bőrrel borított, rézcsatokkal díszített könyv volt az, melynek címlapján aranyszínű betűkkel állt: „A Prémium Gyűjtő – Kézikönyv a Gondosan Kurált Lét Szabályaihoz.” Szenes úr gyomra görcsbe rándult. A kézikönyvet már olvasta – de az a *gyűjtőké* volt. Ez most *az ő* kézikönyve volt.
A közönség, mintha csak egy láthatatlan karmester intésére várna, elkezdett lassan hátrálni, egy széles, íves folyosót nyitva Szenes úr előtt, ami egyenesen a terem közepén álló piedesztálhoz vezetett. Néhányan tisztelettudóan meghajoltak, mások jegyüket lobogtatva mosolyogtak, és egyre többen emelték magasba a rézcsengőket, amik most már sokkal fenyegetőbben kondultak. Szenes úr tekintete akaratlanul is a csillogó tárgyra siklott a bársony zsákvászon alatt. Mikor lépett fel utoljára színpadra? Talán a harmadikos évzárón, mint az Elfeledett Répa. Azt is utálta.
A rendszertől kapott aktatáskája, melyben nem iratok, hanem rézcsengők lapultak, hirtelen új értelmet nyert. Azok az önértékelő csengettyűk nem a rendszer visszajelzései voltak a gyűjtéseiről, hanem a látogatók értékelései róla, mint kiállítási tárgyról. Egy halk kattanás hallatszott, mintha az ajtó mögötte automatikusan bezáródott volna. A menekülés gondolata elhalt benne, még mielőtt igazán megfogalmazódhatott volna.
Lassan, mintha egy láthatatlan vonóerő húzná, Szenes úr elindult a piedesztál felé. Minden lépésnél érezte a rá szegeződő tekinteteket, a szemek súlyát, melyek vizsgálták, értékelték, mérték őt. Ahogy közeledett, a zsákvászonról egyre tisztábban látszott ki a csillogó tárgy körvonala. Egy régi, fakó bőrrel borított, rézcsatokkal díszített könyv volt az, melynek címlapján aranyszínű betűkkel állt: „A Prémium Gyűjtő – Kézikönyv a Gondosan Kurált Lét Szabályaihoz.” Szenes úr gyomra görcsbe rándult. A kézikönyvet már olvasta – de az a *gyűjtőké* volt. Ez most *az ő* kézikönyve volt.
Ebben a részben
Szereplők
- szenes-ur
Helyszín
- fo-helyszin
Előző jelenet szereplői
- szenes-ur
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.