Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
394/2. A Kiállítási Kézikönyv – Lapozás a Lét Lapjain
Szenes úr keze remegve nyúlt a könyv felé. Valami érthetetlen, makacs reménnyel kapaszkodott abba a gondolatba, hogy talán ebben a kötetben, ebben a „Kézikönyv a Gondosan Kurált Lét Szabályaihoz” című műben mégiscsak talál valami kapaszkodót, egy titkos fejezetet, ami leírja, hogyan lehet kijutni ebből a performanszból. A borító meleg, kopott bőre alig takart egy vastag, aranyozott lapköteget. A nézők lélegzetvisszafojtva figyelték.
Amint kinyitotta, az első oldalon nem utasítások, hanem egy fotó fogadta. Egy frissen, talán aznap reggel készült felvétel róla, amint épp az aktatáskáját veszi át a rendszertől. A kép alatt, kifinomult betűtípussal, ez állt: „Szenes úr (Homo Colligens Premium) – A 394/1. Számú Élő Gyűjtemény. Megjelenés: jellegzetesen borongós, ám reménykedő tekintet. Hosszú ujjú ing, apró gyűrődésekkel. A bal zsebben elrejtve egy sárgaréz bárca, mely a besorolási számát hordozza.” Szenes úr érezte, ahogy a remény apró szikrája végleg kihuny benne, helyét egy mély, de valahol mégis viccesen abszurd üresség vette át.
Lapozott. Minden oldalon egy-egy „gyűjtése” szerepelt, de nem az általa szerzett tárgyak. Hanem az ő saját életének apró, intim részletei, gondosan leltározva. „A reggeli rituálé: a kávé kortyolása (pontosan 3,7 másodperc) és a gondos szemkontaktus kerülése a tükörrel.” „A gyűjtői gesztus: a jobbra mutató kéz enyhe rándulása, amikor egy értékesnek ítélt tárgyra fókuszál. Állítólag egy ősi gyűjtői parancsból ered.” A közönség halkan mormogott, mintha a leírtakat olvasná fel magában, vagy épp a „gyűjtőt” vizsgálná, hogy megfelel-e a leírásnak.
Egy hangos, de mesterségesen visszafogott taps hallatszott. A közönség tagjai nem az előadást, hanem a „Gyűjtő” tökéletes illeszkedését díjazták a kézikönyv leírásaihoz. Szenes úr, mint egy bábu, állt ott, a saját katalógusát tartva. A bárca a zsebében mintha még hidegebb lett volna. Nem is ő lapozott már, hanem a könyv lapjai fordultak maguktól, mintha egy láthatatlan kéz lapozná végig az életét.
A következő oldal címe volt a leginkább figyelemre méltó: „A 394/2. számú Tárgy: A Rézcsengős Aktatáska – Az Önértékelés Paradoxona.” Alatta egy részletes rajz, és egy üres mező, ahová a mai nap csengetési adatait kellett bevezetni. Szenes úr kezében a bárca súlya hirtelen megkönnyebbült, majd egy apró rezzenéssel eltűnt a zsebéből. A piedesztál alól egy vékony, rézszínű szalag csúszott elő, rajta a bárcájával, és egy felirat: „Kérem, helyezze a bárcát ide a napi frissítéshez.” A közönség még hangosabban tapsolt.
Amint kinyitotta, az első oldalon nem utasítások, hanem egy fotó fogadta. Egy frissen, talán aznap reggel készült felvétel róla, amint épp az aktatáskáját veszi át a rendszertől. A kép alatt, kifinomult betűtípussal, ez állt: „Szenes úr (Homo Colligens Premium) – A 394/1. Számú Élő Gyűjtemény. Megjelenés: jellegzetesen borongós, ám reménykedő tekintet. Hosszú ujjú ing, apró gyűrődésekkel. A bal zsebben elrejtve egy sárgaréz bárca, mely a besorolási számát hordozza.” Szenes úr érezte, ahogy a remény apró szikrája végleg kihuny benne, helyét egy mély, de valahol mégis viccesen abszurd üresség vette át.
Lapozott. Minden oldalon egy-egy „gyűjtése” szerepelt, de nem az általa szerzett tárgyak. Hanem az ő saját életének apró, intim részletei, gondosan leltározva. „A reggeli rituálé: a kávé kortyolása (pontosan 3,7 másodperc) és a gondos szemkontaktus kerülése a tükörrel.” „A gyűjtői gesztus: a jobbra mutató kéz enyhe rándulása, amikor egy értékesnek ítélt tárgyra fókuszál. Állítólag egy ősi gyűjtői parancsból ered.” A közönség halkan mormogott, mintha a leírtakat olvasná fel magában, vagy épp a „gyűjtőt” vizsgálná, hogy megfelel-e a leírásnak.
Egy hangos, de mesterségesen visszafogott taps hallatszott. A közönség tagjai nem az előadást, hanem a „Gyűjtő” tökéletes illeszkedését díjazták a kézikönyv leírásaihoz. Szenes úr, mint egy bábu, állt ott, a saját katalógusát tartva. A bárca a zsebében mintha még hidegebb lett volna. Nem is ő lapozott már, hanem a könyv lapjai fordultak maguktól, mintha egy láthatatlan kéz lapozná végig az életét.
A következő oldal címe volt a leginkább figyelemre méltó: „A 394/2. számú Tárgy: A Rézcsengős Aktatáska – Az Önértékelés Paradoxona.” Alatta egy részletes rajz, és egy üres mező, ahová a mai nap csengetési adatait kellett bevezetni. Szenes úr kezében a bárca súlya hirtelen megkönnyebbült, majd egy apró rezzenéssel eltűnt a zsebéből. A piedesztál alól egy vékony, rézszínű szalag csúszott elő, rajta a bárcájával, és egy felirat: „Kérem, helyezze a bárcát ide a napi frissítéshez.” A közönség még hangosabban tapsolt.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- szenes-ur
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.