383/7. A becsomagolt műhely — A mechanikus átsorolás

A csomagolósegéd nem esett pánikba. A felizzó drót és a porban kirajzolódó körei csupán azt bizonyították, hogy a viaszolt papír elektrosztatikus feltöltődése elérte a kritikus pontot. Meghúzta a papír szélét, hogy elsimítsa a láda sarkánál feszülő gyűrődéseket, és a biztonság kedvéért határozottan rátenyerelt a fafedélre. A precíz munkához elengedhetetlen volt a kellő rányomás.
A fémes kattanás ekkor mély, öblös morgássá terebélyesedett a talpa alatt. A feszülő rézdrót egy utolsó, elégedett pattogással visszahúzódott a vakolat résébe. A segéd óvatosan elengedte a csomagot, rásimította az utolsó hajtást, és büszkén kihúzta magát. A leltározási feladatot sikeresen teljesítette; a küldemény felkészítve várt a szállításra.
Ám a láda mozdulatlan maradt. Ehelyett a csomagolóasztal mögötti téglafal halkan elvált a kerettől, és gépies zökkenéssel hátraiklott. A feltáruló sötét csarnokban végtelen sorban álltak az ugyanolyan tölgyfa ládák, mindegyik pedánsan bevonva a vastag, szürkés viaszolt papírral. Mindegyik mellett ott állt egy csomagolóasztal, rajta egy félbehagyott csésze hűlő kávéval.
A csomagolósegéd lassan pislogott egyet. Nem a ládát kellett csomagolni – a láda maga volt a futószalag kioldómechanizmusa. A padló alatta megdőlt, és az asztala simán belendült a soron következő, 384-es számú fülke helyére.
A szomszédos folyosó homályából ekkor halk, ritmikus léptek zaja szűrődött ki, miközben egy sárgaréz kulcslyukban lassan elfordult valami.