384/1. A váltott műszak — A logisztikai korrekció

A csomagolósegéd elégedetten megigazította a köpenye hajtókáját, majd diszkréten megköszörülte a torkát. Igaz ugyan, hogy a munkaterület oldalirányú áthelyezéséről nem kapott előzetes írásos tájékoztatást, de az új, 384-es fülke megvilágítása kifejezetten kedvezőnek tűnt. A fali gázlámpa fénye pontosan a munkalap közepére esett, ahol egy frissen előkészített, üres leltári ív várt rá.
A folyosó felől érkező léptek megtorpantak a fülke bejáratánál. A homályból egy kerek, keménykalapos úr lépett elő, akinek mellényén legalább három különféle sárgaréz számlálólánc fityegett. Szótlanul végigmérte a segédet, majd zsebéből előhúzott egy kis csipeszt, amellyel gyanakvóan megpöckölte a csomagolóasztal szélén pihenő, langyos kávéscsészét.
– A harmadik váltás csúszásban van – jelentette ki a jövevény száraz, csikorgó hangon, miközben zsebrórájának fedelét pattogtatta. – A viaszos papír bevonatának vastagsága két mikronnal eltér a szabványtól. Remélem, nem a kávészünet rovására szándékozik korrigálni.
A segéd szakmai büszkeségét felkorbácsolta a feltételezés. Elővette a spárgatekercset, és tisztelettudóan, ám határozottan közölte, hogy a rétegződés kizárólag a csarnok páratartalmának számlájára írható. A keménykalapos úr elégedetlenül hümmögött, majd egy nehéz, sárgaréz pecsétnyomót helyezett a leltári ív szélére.
Az asztal lapja ekkor halk, fémes pattanással megsüllyedt egy millimétert, és a fülke sarkában álló bronzcsőből vékony, fekete tintasugár spriccelt közvetlenül az első bejegyzés helyére.