375/4. A sárgaréz nyílás — A leltári elszámolás

A zöld kalapos úr nem habozott. Zsebéből egy keskeny, háromhornyú sárgaréz kulcsot húzott elő, és határozott mozdulattal a nyílásba illesztette. Kovács úr torka elszorult, Mr. Henderson pedig csikorgó állkapoccsal, rezdületlen pupillával figyelte, ahogy a zár halk, fémes kattanással engedett.
A raktárajtó mögötti homály nem nyílt ki, a levendula tömény aromája azonban egyetlen pillanat alatt elpárolgott. Helyét a régi sárgaréz és az óraműolaj fojtogató párája vette át. A pulton álló mulasztásmérő golyói egyetlen villanás alatt nullára pördültek, s a számláló kis ablakában megjelent a piros „SELEJT” felirat.
– A racionális kifogásgyártási kapacitásuk sajnos meghaladta a megengedett hibahatárt – szólalt meg a vásárló most először. Hangja hűvös volt és gépiesen pontos.
Nem vásárolni jött. Egyetlen rutinos mozdulattal sárgaréz bilétát akasztott Kovács úr zakójának gomblyukába, a másikat pedig Mr. Henderson merev gallérjára csíptette. A feliratok teljesen egyértelműek voltak: Raktári készlet, 1920-as évjárat. Túlhaladott magyarázkodás miatt selejtezendő.
A férfi visszalépett az utcára, s kívülről ráfordította a kulcsot a nehéz tölgyfa ajtóban. A zár kattant. Kovács úr és Mr. Henderson mozdulatlanul álltak a sötétedő kirakatüveg mögött, mint két elfeledett, letekert rugójú bábu.
A raktár mélyén, a legalsó polc tövében ekkor halk, ritmikus csikorgással mozgásba lendült egy elfeledett drótkefe.