376/1. A platina etalon — A szabványos eltérés

Szenes úr minden reggel pontosan nyolc óra három perckor érkezett meg a városi mérésügyi hivatal alagsori irodájába. A munkája nem igényelt különösebb megerőltetést: a beérkező asztali órák rugóerő-feszültségét kellett összehasonlítania egy hitelesített platina-irídium etalonnal. A hivatal csendes volt, a levegőben a friss téli por és a száraz bélyegzőtinták fanyar szaga keveredett.
Ezen a keddi napon azonban az etalon gombja nem a megszokott, tompa kattanással reagált a kalibráló tüske érintésére. Helyette egy egészen halk, fémes pittyenést hallatott, mint amikor egy apró golyóscsapágy szabadul el a burkolat alatt. Szenes úr szemüvegét az orrnyergére tolva közelebb hajolt a polírozott hengeres fémtesthez.
– Semmi ok az aggodalomra – suttogta magának, miközben a leltári ívre gondosan feljegyezte a 0,002 milliméteres mikroszkopikus eltérést. – A hőtágulási együttható a téli fűtés miatt néha ingadozik.
A szomszédos asztalnál ülő kolléganője fel sem nézett az iratrendezésből. A papírlapok suhogása gépies ritmust adott a terem csendjének, ám a sarokban álló állóóra váratlanul kihagyott egy ütést. Szenes úr hüvelykujja megállt a sárgaréz tolómércén. A platinahenger oldalán egy apró, hajszálvékony rés nyílt ki, amely tegnap még bizonyosan nem létezett.
A rés mélyén csillogó sárgaréz alkatrész halk, ritmikus kattogással igazította helyre önmagát. A szoba sarkában hirtelen meglibbent egy régi, lepecsételt boríték.