374/6. A garanciális leltár — Az utolsó kalibráció

Kovács úr lassan lehajolt a lábához gurult fémvonalzóért, de nem vette fel. Ehelyett a zsebéből egy keskeny szerszámot húzott elő, és tekintetét a faliórára függesztette. Az inga utolsót lendült, majd halk kattanással megállt. Elérkezett a réztáblán szereplő perc.
Mr. Henderson köszörülte a torkát, hogy előadja legújabb, kétségkívül megdönthetetlen elméletét a térbeli huzat és a fémek felületi feszültségének kapcsolatáról. Ám amikor megszólalt volna, a szája félig nyitva maradt. Nem a megdöbbenéstől: a háta mögött, a zakója varrása alatt apró, száraz fogaskerék-zaj reccsent meg.
– Pontos – jegyezte meg Kovács úr, s a reszketésnek már nyoma sem volt a hangjában. Kihúzta magát, leporolta a kabátját, és a pult melletti rézdobozhoz lépett. – A garanciális időtartam ma tizenhat óra három perckor járt le.
Az antikvárius szeme tágra nyílt, de a pupillája már nem reagált a lámpa fényére. Karjai mereven a pultlapra tapadtak, miközben a torkából gépiesen, tökéletes kiejtéssel hallatszott a megszokott mondat:
– Üdvözlöm a boltomban! Miben lehetek a segítségére?
Kovács úr bólintott, felvette a réztáblát, gondosan az asztal sarkára illesztette, majd elfordította a kulcsot az üzlet bejárati ajtaján. Odakint, az esőtől nedves járdán egy zöld kalapos úr állt meg, s a kirakat szélén álló utazóláda rézpántja hirtelen szikrát vetett a szürkületben.