375/1. A zöld kalapos úr — A mulasztásmérő

Kovács úr elfordította a kulcsot, s a bejárati ajtó csengője éles, fémes hangon csendült meg. A zöld kalapos úr belépett a nedves utcáról, cipője talpán finom, szürkés sártócsát hagyva a fényezett padlón. Mr. Henderson továbbra is a pult mögött állt, mint egy felhúzott rugójú kirakati figura merev mosollyal, és a szeme meg sem rebbent.
– Jó estét – bólintott a jövevény, s gondosan lerázta kalapjáról a vízcseppeket. – Remélem, nem zártak még be. Egy meglehetősen specifikus gyűjteményi darab után érdeklődöm.
– Üdvözlöm a boltomban! Miben lehetek a segítségére? – ismételte meg Mr. Henderson hajszálpontosan ugyanazzal a tónussal, mint az imént. Kovács úr elégedetten simította meg a zakója hajtókáját, majd a pulthoz lépett, átvéve a házigazda szerepét.
– A tulajdonos épp egy belső kalibrációt fejez be – magyarázta Kovács úr kimérten, miközben mutatóujjával finoman megkopogtatta Henderson úr könyökét. Az antikvárius karja erre pontosan három centiméterrel arrébb csúszott a tölgyfapulton. – Milyen jellegű tárgyról lenne szó?
A zöld kalapos úr a kirakat felé pillantott, ahol az utazóláda rézpántja újabb apró szikrát vetett a homályban.
– Egy olyan szerkezetet keresek – mondta halk, magabiztos hangon –, amely nem az időt méri, hanem a mulasztásokat. Azt mondták, ebben az üzletben minden garanciális.
Kovács úr szája szélén halvány mosoly jelent meg. A háttérben, a legalsó polc mögött mély, ritmikus kattanás rezdült meg, mintha egy elfeledett fogaskerék végre rátalált volna a fogára.