369/4. Az önéletrajzi tölcsér — A levendulás monológ

Mr. Henderson, bár a gyomra csomóban volt, mély levegőt vett. „Rendben, kampány. Értem én” – morogta, habár a „teljes körű élmény” helyett inkább egy „teljes körű agyrém” élt a fejében. A réztölcsér felé fordult. „Henderson, marketingstratéga” – kezdte, hangja kissé rekedten. „Kiterjedt tapasztalattal rendelkezem a fogyasztói elköteleződés és a márkaépítés területén, különös tekintettel az innovatív, interaktív megoldásokra.” Próbálta professzionálisra venni a figurát, mintha egy szokatlan, de mégis üzleti tárgyalás kellős közepén lenne. A táblácska lüktetése egyre gyorsabb lett, mintha helyeslően bólogatna a zsebében.
A tölcsérből azonban nem tapsvihar vagy dicsérő szavak érkeztek, hanem egy halk, sziszegő hang, mintha valaki épp egy régi gőzgép szelepét nyitotta volna meg. Ezt követte egy pillanatnyi csend, majd egy mechanikus, de meglepően nőies hang szólt: „Henderson Úr, az önéletrajzi vázlat nem tartalmazza a személyes motivációkat és a mélyebb érzelmi kötődéseket. Kérjük, részletezze a levendula illatához fűződő viszonyát, valamint az antikváriumokkal kapcsolatos gyermekkori élményeit.”
Mr. Henderson arcán az addigi, még épp megőrzött hidegvér utolsó maradványa is elillant. Levendula illat? Gyermekkori élmények? Mégis mi köze van ennek bármilyen marketingkampányhoz? Ez már túlmutatott a racionális reklámfogáson, sőt, még a szociológiai kísérlet kategóriáját is messze maga mögött hagyta. Egyre erősebben érezte a levendula orrfacsaró illatát, amely már nemcsak a zsákutcát, hanem a gondolatait is áthatotta.
A rézfalak fényesen csillogtak körülötte, és a lebegő tölcsér szinte gúnyosan várakozott a következő „bejegyzésre”. A sárgaréz táblácska most már szinte égette a combját, mintha egyre sürgetőbben akarná, hogy befejezze a „regisztrációt”. Mr. Henderson tudta, hogy muszáj lesz válaszolnia. Valahogy. A kérdés csak az volt, hogy honnan a fenéből fog levendulaillatú gyerekkori emléket előtúrni. Vagy bármilyen értelmes választ.
A tölcsér csendesen várta a folytatást, a levendulaillat pedig betöltötte a teret, mintha csak arra várna, hogy a következő mondatban testet öltsön.