369/5. Az önéletrajzi improvizáció — Az illatos szorongás

Mr. Henderson szája tátva maradt. A levendula. Gyerekkor. Antikváriumok. Ezeket a szavakat sosem látta még egyetlen SWOT-analízisben sem. Szakmai tapasztalat? Azt tudta sorolni. De hogy mikor szagolt először levendulát, és attól milyen *érzelmi kötődései* támadtak? Ez nem volt benne a memóriabankjában, még a „mellékes, de megemlítendő soft skillek” mappájában sem. A rézfalak hidegen csillogtak, mintha kárörvendően tükröznék vissza az arcán megjelenő pánikot.
„Nos… levendula…” – kezdte, hangja inkább kérdés volt, mint kijelentés. „A… a levendula… nos, az illatmarketing egy rendkívül hatékony eszköze a fogyasztói élmény fokozásának. A… a nyugtató, relaxáló hatása… ideális a stresszes munkakörnyezetben, például egy… egy ügyfélszolgálati zsákutcában.” Próbálta a lehető legprofesszionálisabban hangzani, miközben a homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöztek. „A gyermekkori élmények… nos, azok az… azok az alapjai a korai márkahűség kialakításának. Az antikváriumok pedig… nos, az antikváriumok… azok a tudás és az örökség… tárházai.” Mintha csak egy marketingprezentációban ragadt volna, ahol a téma hirtelen átváltott az álmok értelmezésére.
A tölcsérből nem jött válasz, csak egy halk, mechanikus kattanás, ami azt sugallta, hogy a rendszer még mindig „várakozó” módban van, és Henderson úr jelenlegi „szakmai mellébeszélése” nem éri el az ingerküszöbét. A sárgaréz táblácska a combján most már szinte ütemesen rángatózott, mintha egy szívritmus-szabályzó lenne, ami a halálos ítéletét diktálja Morse-kóddal. Henderson feladta a kísérletet, hogy racionálisan megközelítse a racionálisan megközelíthetetlent.
„Rendben!” – nyögte ki, hangja remegett. „A levendula! Az… az a nagymamám kertjében nőtt! Igen! Nagyon sok volt belőle! És… és az antikváriumok… nos, egyszer gyerekkoromban… elveszítettem a kisautómat egy antikváriumban! Egy piros kisautót! És… és azóta… nos, azóta… fenntartással kezelem a használt holmikat!” Kétségbeesetten szőtt egy féligazságokból és rögtönzött hazugságokból álló, szánalmas gubancot, miközben a levendulaillat egyre sűrűbb lett, mintha most már a szavait is belőle préselné. A rézfalak hirtelen mintha egy árnyalattal sötétebbek lettek volna, és a tölcsér mélyéből egy új, mélyebb sziszegés hallatszott, mint egy régi kazánból, ami épp felkészül a túlnyomásra.