367/6. A hiányellenőrző állomás — A könyvelt egyenleg

A peron hideg rézlemez padlója halk sziszegéssel reagált minden egyes lépésre. A vevő kapkodva szedte a lábát a tizenkét szinkronban mozgó utas mögött, miközben csuklóján a lyukasztás helye nem vérzett, csupán apró, számozott fogaskerék-lenyomatot hagyott a bőrén.
– Ez a minőségellenőrzési fázis, igaz? – fordult hátra a kalauzhoz, aki láthatóan igyekezett minél nagyobb távolságot tartani tőle. – Belső audit. Minden modern közlekedési vállalat végez ilyet a végállomás előtt.
A kalauz nem válaszolt, csak a peron szélén álló, sárgarézből öntött számlálópulthoz intett remegő mutatóujjával.
– Csak… haladjon a sorral – nyögte ki szaggatottan. – A hiányt be kell könyvelni.
A vevő igyekezett megőrizni tudományos higgadtságát. Meggyőzte magát, hogy az egész komédia csupán egy túlbonyolított, pszichológiai fókuszcsoportos felmérés, amelyben a résztvevők ingerküszöbét mérik sárgaréz alkatrészekkel. Amikor rálépett a pult előtti nyomásérzékelő lapra, a szerkezet mély, fémes kondulással lendült mozgásba.
A pult réztálcájára nem menetjegy, hanem egy vékony, levendulaillatú papírszalag gördült ki. A szalagon precíz, tintás betűkkel nem pénzbeli összeg szerepelt, hanem a vevő fejében hallható ketyegés fennmaradó ütemei.
A sorban előtte álló utasok egyetlen intésre kiürítették a zsebeiket a gyűjtőnyílásba. A vevő hátralépett volna, de a lába alatti rézlap zökkenve rögzült. A peron túlsó végén egy hatalmas, sárgaréz inga mozdult meg, és a mennyezetről lógó csövekből finom, rézszínű por hullott az alant várakozó, nyitott utazóládába.