362/6. Az időbeli kalibráció — A levendulás fuvallat

Az antikvárius idegesen megköszörülte a torkát, miközben tekintete a pultból kiemelkedő, halkan ketyegő sárgaréz szerkezetre szegeződött. Reccsenő lépéssel közelebb lépett, majd teátrális magabiztossággal mutatott a finom fogaskerekekre.
– Semmi ok az aggodalomra! Ez csupán egy időbeli kalibrációs számláló – magyarázta kissé túl hangosan, a tenyerét izzadtan a zakója hajtókájába törölve. – A szekrény belső nyomtatója a garancia érvényesítéséhez kötött szívverési rátát szinkronizálja a helyi idővel. Teljesen megszokott protokoll, a nyugta nyomtatása pillanatokon belül befejeződik, amint a ketyegés eléri a megfelelő frekvenciát.
A vásárló finom, fekete kesztyűs kezével végigsimított a rézszerkezet hűvös borításán. Nem látszott rajta sem félelem, sem meglepetés. Egyetlen kecses mozdulattal felemelte a ketyegő órát, és mély retiküljébe süllyesztette, mintha csak egy átlagos aprópénzes tárcát tenne el.
A tölgyfaszekrény mélyén ekkor újabb tompa kattanás visszhangzott. A pult alsó peremén, közvetlenül a kiürült rekesz mellett, egy apró, cirádás sárgaréz kulcslyuk fordult el önmagától, és a nyílásból halvány, száraz levendulaszagú fuvallat csapott ki a félhomályos antikvárium levegőjébe.